Tavasz, nyaralás szervezése, kandallós

Szeretem, mikor minden egyszerre zúdul az ember nyakába. Már igazán vártam, hogy vége legyen a télnek, de azt meg még jobban, hogy újra tervezhessem a kertemet.

A veteményes

Manapság már azt hallom, hogy egyre ritkább az, hogy valaki kertet művel, vagy gondoz. Azt nem tudom, hogy miért, hiszen ha senki nem fog akkor majd mit eszünk? Persze ehetjük a holland, meg spanyol ételeket, amiknek se íze, se bűze…

rostock-201227_640A minap voltam a bevásárló központban, mert kifogytam itthonról elég sok mindenben. Persze ez nem újdonság, hiszen akik kertet művelnek, alap dolgokra nekik is szükségük van. Szóval a lényeg, hogy a zöldség osztályon boklásztam, mert valami levest szerettem volna enni. Akkor pakolták ki a rekeszeket benne „friss” gyümölcsökkel. Ezt azért nem ecsetelném, hogy mennyire friss, hiszen köztudott, hogy ezeket még éretlenül szedik le, és úgy indítják útba. Szóval a fél érett gyümölcsöt… nem is elemzem. Szóval a lényege, hogy akkor pakolták ki. Akkora körtét, mint aznap még soha nem láttam. A származási helye Hollandia volt. Hát azt, hogy milyen ízű, nem tudom, de kíváncsiságból lemértem az egyiket, mert hatalmasok voltak. Tudom nem szokás ilyet, de annyira hihetetlen, hogy egy normális fán termett körte ekkora legyen. Szerinted mennyi volt a súlya? 1.028 dkg, egy darab körtének.

A mellettem lévő hölgy is nézelődött, és egyszerre akadt meg a szemünk a gyümölcsön. Gyorsan ismeretlenül is megvitattuk, hogy ebben aztán biztosan nem lehet semmi vitamin, vagy ásványi anyag, én még abban is kételkedtem, hogy fán termett.

Mindenesetre az én veteményesem nem ilyen. Nem mű, és nincsenek benne mesterséges dolgok, minden olyan, amit én kézzel csinálok. Sokan ellene vannak a permetezésnek, és minden féle vegyszeres kezelésnek. Bevallom, én sem vagyok oda érte, de ha a helyzet megkívánja, mert mondjuk nem tudtuk a kertet megóvni a kártevőktől, akkor mit tudunk csinálni? Sok lehetőség közül nem tudunk választani. Vagy hagyjuk tönkre menni a termést, és lesz a bogaraké, vagy mégis kezeljük valamivel.

Sokat böngészem az internetet, sok érdekes cikket is szoktam találni, mint ezen az oldalon is. Főként az érdekel, hogy ki mivel igyekszik megóvni a termést, és ha lehet ki is próbálom. Minden féle praktika van, ki csalánt áztat, ki dohányt… mindenkinek megvan a maga praktikája. Neked is van?

Kint is, és bent is egyszerre

Ami a legnehezebb az az, hogy mindennek egyszerre kell haladnia. Tavaly nyáron amikor a gyerekek segítettek a kertben, mindig panaszkodtak, hogy ez mennyire fárasztó. Mondtam is nekik, hogy ez crocus-6179_640csak most az, hiszen gondoljanak bele, ősszel már nem lesz sok tenni való, legalább is nekik nem, és télen pedig semmi. Akkor csak élvezzük azt, amit előtte megtermeltünk, vagy eltettünk.

Tavasz révén, sok a teendő a kertben Újra megművelni a talajt, fellazítani, előkészíteni. Márciusban már számos magot lehet ültetni, sőt onnantól kezdve folyamatosan haladhatunk sorba a magokkal. Te szoktál veteményezni?

A gond az ugye, hogy amint kijön a jó idő, az embernek mindenhol egyszerre kellene helyt állnia. A házban is van tenni való, hiszen főzni, takarítani is kell, de közben már ott a kert. Ahol pedig nem csak egy veteményes van, hanem mondjuk kert is, ott a bokrok, fák, növények is igényelnek gondozás. Már az első füvet is lehet vágni nálunk, annyira megnőtt az 1-2 szer kapott esőtől. Igaz az a kertnek is jót tesz.

A fűtés

Örülök, hogy most már nem kell annyit tüzelni. Idén felénk nem volt annyira kemény a tél, így elég sok tüzelőt meg tudunk spórolni. Örülök, hogy tudtunk spórolni, így nem kellett venni még fát pluszba előre, azt a pénzt a nyaralás lefoglalására költhetjük. Ez az oldal is jó, sok lehetőséggel, érdemes megnézni.

Most már elég csak az, ha esténként a fürdéshez begyújtom egy kicsit a kandallót, azt megrakom egyszer, és bőven elég is. Szerencsére, már ezt sem kell minden nap, hiszen azokon a napokon, amikor jó idő van, kinyitok mindent, hogy szellőzőn, és a meleg is jön be. A házunk szigetelése nagyon jó, mert tartja a meleget is, de ilyenkor amikor mér kihűl, tartja a hűvöset is Bár nyáron ez nagyon barátságos tud lenni.